slideshow

Rólunk

Az Operettissima Nonprofit Kft. a világhírű magyar operett zeneszerzők hagyatékát valamint a magyar operettjátszási hagyományokat előadóművészi szervezetként koncertek és színházi előadások létrehozása révén ápolja. Stratégiai partnerünk a Budapesti Operettszínház, mellyel az Operettissima közös produkciókat, zenés színházi előadásokat, koncerteket, kiadványokat és fesztiválokat hoz létre Magyarországon és az egész világon.

Dr. Vadász Dániel

az Operettissima ügyvezetője

Producer

Jogi diplomáját 2000-ben a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán szerezte, ahol a nemzetközi gazdasági jog területére specializálódott. Angol, német és olasz nyelvtudása révén kiterjedt és stabil nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki Európa, Ázsia és Amerika számos kulturális szervezetével, színházakkal, koncerttermekkel és televíziós társaságokkal.
A saját gondozásában 2005-ben kiadott Csárdáskirálynő lemez többszörös aranylemez lett, és hetekig vezette a lemezeladási listákat Magyarországon.
2013-ban Vadász Dániel és Nacsa Olivér producer-ötletgazdák megálmodták a Budavári Palotakoncertet, mely a Budapesti Operettszínházzal közösen, minden évben megrendezésre került a Budai Vár Oroszlános Udvarában.
Az egész világon első klasszikus zenei tehetségkutatónak, a Virtuózok című televízióműsor producereként szerzett kimagasló érdemeket. Feladata a zenei koncepció és műsorformátum kialakítása, koordinálása volt.

Tenor

”Az opera az a műfaj, ahol a főhőst leszúrják, és ahelyett, hogy meghalna, elkezd énekelni.”

Énekesi pályáját a Debreceni Csokonai Színházban kezdte, majd onnan a Szegedi Nemzeti Színházba vezetett útja. A Magyar Állami Operaház ösztöndíját 2003-ban nyerte el, ahol előbb a lírai tenor repertoárban, később pedig a hősiesebb (lirico spinto) szerepekben is bizonyíthatott.
Közben bemutatkozott a világhírű Budapesti Operettszínház színpadán is. 2002-től folyamatosan jelen van Magyarország két legfontosabb zenés színházában, emellett pedig 22 ország koncert – és zenés színházi színpadán rendszeresen fellépő művész.

PRODUKCIÓK


PARTNEREINK

 

Operettissima Előadó-Művészeti Nonprofit Kft.

Email
office@operettissima.com
Cím
2000 Szentendre, Dumtsa J. u. 18.